Ha szeretnétek egy valódi kisvasúton önállóan jegyeket kezelni, váltót állítani, vonatot meneszteni, s közben egy nagyszerű közösség tagjának lenni, szeretettel várunk titeket a következő gyermekvasutas tanfolyamon, amely 2018. február 3-án, szombaton, 9 órakor indul Hűvösvölgyben! További információt a www.gyermekvasut.hu/legyelteis oldalon találtok!

„Már kiskoromban is sokat utaztunk a Gyermekvasúton szüleimmel. Nekem mindig nagy élmény volt látni, hogy nálam alig idősebb gyermekek látják el a szolgálatot, így én is nagyon vártam már, hogy végre negyedik osztályos lehessek és a gyermekvasutasok közé tartozhassak.
A tanfolyam első napján persze nem ment minden ilyen könnyedén, tudtam, hogy itt egészen más világ vár majd rám, mint amit az utazásaim során tapasztaltam, de természetesen hajtott a kíváncsiság. Eleinte kicsit megijedtem a tanfolyam szótól, hiszen ilyen komoly képzésen én azelőtt nem vettem részt életemben, féltem, hogy nem fogom érteni az anyagot és túl nehéz lesz nekem. Maguk az órák is jóval izgalmasabbnak bizonyultak, mint a magyar vagy a matek, könnyedén megértettem minden dolgot, ráadásul már az első naptól kezdve nagyon érdekes dolgokról tanultunk. A későbbiekben sokat segített, hogy élőben is megnéztük egy-egy állomás kuliszszatitkait, illetve, hogy az órák között mindig sokat játszottunk.
A tanfolyam végeztével sikeresen bekerültem egy gyermekvasutas csoportba, egyúttal éreztem, hogy egy kicsivel érettebb lettem, tudtam, hogy olyan
munkát fogok végezni, amilyet a felnőttek szoktak. Már az első szolgálatom nagyon izgalmasan telt, a közösség nagyon nyitottan fogadott, és a kezdeti
félelmem itt is hamar elmúlt, mert társaim nagyon sokat segítettek nekem. Hamar megtaláltam a helyemet a szolgálatok világában, rövid időn belül már teljesen önállóan állítottam váltót, jelzőket, kezeltem jegyeket, vagy épp menesztettem a vonatokat.
Nagyon ajánlom mindenkinek, aki szeretné megtapasztalni, hogy milyen felnőtt feladatokat játékosan végezni, s közben felhőtlenül szórakozni.”