Év végi közlekedés, feldíszített kocsik

A téli szünetben mindennap várja utasait a Gyermekvasút, érdemes egy kisvonatozással egybekötött kirándulást tervezni a budai hegyekbe. Karácsonyi díszbe öltözött két zárt személykocsi, így téve még hangulatosabbá az utazást az ünnepek alatt.

Az egyik jármű az 1929-ben gyártott lillafüredi származású GANZ motorvonat kék mellékkocsija, a másik pedig egy korábban a kecskeméti kisvasúton szolgált poggyászteres kocsi. A feldíszített kocsik terveink szerint január 6-ig minden üzemnap közlekednek: a menetrendben meghirdetett hagyományos személyvonatokban lehet velük utazni, melyek óránként indulnak a végállomásokról.

A fent jelzett indulások forgalmi vagy műszaki okok miatt változhatnak, akár napközben is módosulhatnak.

Az ünnepek alatt a vonatok óránként közlekednek, csak az üzemidő módosul. December 24-én, hétfőn az utolsó járatok jóval hamarabb indulnak a végállomásokról: Hűvösvölgyből 12.10-kor, Széchenyihegyről pedig 13:03-kor.
December 25. és 31. között mindennap a téli hétvégi menetrend érvényes. A két végállomásról egyaránt óránként indulnak vonatok, Hűvösvölgyből 9.10 és 16.10 között, míg Széchenyihegyről 10.03 és 17.03 között.
December 29-én és 30-án gőzvontatású nosztalgiavonatok is járnak, ezen a két napon az egyik feldíszített adventi kocsi is ebben a szerelvényben teljesít majd szolgálatot.
Január 1-jén, kedden az első vonatok a szokásosnál egy órával később, Hűvösvölgyből 10.10-kor, Széchenyihegyről 11.03-kor indulnak.
A téli szünet utolsó napján, január 2-án, szerdán is a téli hétvégi menetrend érvényes.
A Gyermekvasút hűvösvölgyi Múzeuma is várja a látogatókat a téli szünetben: december 22-én és 23-án, illetve december 27. és január 2. között mindennap nyitva tart.

A menetrend ide kattintva érhető el.

Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.