Sikeres nyárkezdés a Gyermekvasúton

A budapesti kisvasúton június elején 150 ifjú gyermekvasutas tett fogadalmat az avatási ünnepségen, a nyáron utazók már velük is találkozhatnak szolgálatban. A vakáció ideje alatt a kisvonatok hosszabb üzemidőben közlekednek, minden reggel az első vonat már 8:45-kor indul Hűvösvölgyből.

Menesztés Szépjuhásznén

Menesztés Szépjuhásznén

Június 23-án a Múzeumok Éjszakája alkalmából éjjel fél 2-ig jártak a vonatok. Minden személykocsiban más színű világítás tette hangulatossá az utazást. Szépjuhásznéról minden órában fáklyás túrákon lehetett visszajutni a Kis-Hárs-hegyen át Hűvösvölgybe. Az éjszakai vonatokon közel hétszázan utaztak.

A nyári tanítási szünet első hónapjában nem kellett fizetniük az utazásért azoknak az általános és középiskolás tanulóknak, akik a jegyváltáskor bemutatták kitűnő bizonyítványukat. A „Kitűnő utasunk” akciót 2017-ben hirdették meg először, a tavalyi sikerre való tekintettel idén már hosszabb időszakban lehetett élni a kedvezménnyel: a bizonyítványosztástól egészen július közepéig tartott az akció, melynek során ezerhatszáz büszke iskolás utazott díjmentes részvételi jeggyel.

A Széchenyihegy és Hűvösvölgy közötti vonalon a vasúti szolgálatot 10-14 éves gyerekek látják el, akiktől szintén elvárás a jó tanulmányi eredmény. A következő gyermekvasutas tanfolyam október elején indul, melyre 4., 5. és 6. osztályosok jelentkezhetnek.

Gyermekvasutasok

Gyermekvasutasok

Fotók: Aho Olivér, Szente Dávid, Váczi Viktor, MÁV

Címke , , , , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.