Élményalapú egynapos osztálykirándulás a Gyermekvasút környékén 1-12 osztályosoknak

Tisztelt Látogató!

Örülök, hogy az osztálykirándulás lehetősége felkeltette az érdeklődését.  Remélem, hogy az alábbi tájékoztatóból minden kérdésére választ fog kapni.

Gyermekkorom meghatározó idejét a Gyermekvasúton és környékén töltöttem. 4 éven keresztül önkéntesként különféle játékos rendezvényeket szerveztem a gyermekvasutasoknak. Többéves szervezői és lebonyolítói tapasztalattal rendelkezem, ezen felül a gyermekekkel könnyen megtalálom a közös hangot.

Gondoskodni fogok róla, hogy Ön is pozitív élményekkel távozzon a kirándulás után!

Duli Ákos


Az előnye ezeknek a kirándulásoknak, hogy hosszú idő után Ön is újra résztvevőként (és nem szervezőként) vehet részt az osztálykiránduláson. Az igénye meghallgatása után én vállalom az árajánlatok megkérését, programpontok leszervezését, lebonyolítását. Ezzel óriási plusz feladatot levéve az Ön válláról.

Minden kirándulás lényegében egy egésznapos vetélkedőt jelent a gyerekek számára. A nap folyamán nem is a lexikális tudás bővítésére helyezem a hangsúlyt, hanem az osztályközösség építésére. A cél, hogy a résztvevők kivétel nélkül jól érezzék magukat, és maradandó élményekkel búcsúzzunk el egymástól.

Alapvetően az alábbi hat különböző csomagból lehet választani. A csomagok részletezése csak az érintett helyszíneket írja le, a kirándulások hangulatát, és az apró meglepetéseket nem tudják visszaadni. Természetesen lehetőség van egyedi kirándulás tervezésére is.

Lebegés

Időtartam: Körülbelül 4 óra

Ajánlott: Nagyobbaknak (a libegőn való utazás miatt)

Ezen kirándulás alkalmával megtekintjük a Gyermekvasutas Múzeumot a vasút hűvösvölgyi végállomásán. Az egyik vonatra felszállva elutazunk Virágvölgy állomásig, ahonnan egy rövid séta után az Anna-rétre érünk. Az utazás során többször Budapest csodás panorámája tárul a szemünk elé. Továbbá áthaladunk a Gyermekvasút híres, 198 méter hosszú alagútján is. Az Anna-réten található egy nagy füves terület, ami ideális több játékhoz is. (A játékokról a csomagok után olvashat.) Rövid pihenés után egy 30 perces könnyed sétával megérkezünk az Erzsébet kilátóhoz, ami a János-hegy csúcsán, 527 méter magasan található. Ezután pedig a Magyarországon ugyancsak egyedülállónak számító Libegővel utazunk az alsó zugligeti végállomáshoz.

Retúrjegy

Időtartam: Körülbelül 4 óra

Ajánlott: Kisebbeknek (játszótér és rövid séták)

Ez a csomag a Lebegéstől annyiban különbözik, hogy az Erzsébet kilátó megmászása után egy 20 perces lejtőn való sétával Jánoshegy állomást vesszük célba. Onnan vonattal utazunk vissza Hűvösvölgybe. Ezt azoknak javaslom, akik külön busszal érkeznek, és fontos számukra, hogy a program kezdete és vége azonos helyen legyen.

Kerekerdő

Időtartam: Körülbelül 3-4 óra

Ajánlott: Bármilyen korosztály (játszótéri lehetőség és több, könnyed séta)

Legelőször a Normafa mellett haladunk el, aztán pár percre rá már az Anna-réten találjuk magunkat. Itt található egy játszótér és egy nagy füves terület, ami ideális több játékhoz is. (A játékokról a csomagok után olvashat.) Rövid pihenést követően egy 30 perces könnyed séta után elérkezünk az Erzsébet kilátóhoz, ami a János-hegy csúcsán, 527 méter magasan található. A kilátó megmászása után egy 20 perces lejtőn való sétával Jánoshegy állomásra megyünk. Onnan vonattal a Gyermekvasút egyik vonatával utazunk Hűvösvölgybe. Az utazás során többször a budapesti panoráma tárul a szemünk elé, és áthaladunk a Gyermekvasút híres, 198 méter hosszú alagútján is. Zárásként a Gyermekvasút történetét bemutató kiállítást fedezzük fel játékos formában.

Bábel tornya

Időtartam: Körülbelül 4-5 óra

Ajánlott: Bármilyen korosztály (játszótéri lehetőség de több séta)

Ez a kirándulás az ország egy különleges járművén való utazással indul. A fogaskerekűvel történő utazás után Széchenyihegyen átszállunk a Gyermekvasút egyik vonatára. A vonattal Szépjuhászné állomásig utazunk. Onnan a Hárs-hegy valamelyik kilátóját vesszük célba. Amennyiben a gyerekek ragaszkodnak az alagúton való keresztül utazáshoz, vonatra szállunk, egyébként 20 perc alatt lesétálunk Hűvösvölgybe. Itt a Gyermekvasút történetét bemutató kiállítást fedezzük fel játékos formában. A múzeum megtekintése után egy 15 perces könnyed sétával a Nagyréten játsszuk le a kiválasztott játékokat. (A Nagyréten játszótér nincs, az csak az Anna-réten vagy Széchenyihegy állomás mellett található.)

A Hárs-hegyen két kilátó található. A Kaán Károly kilátó Szépjuhászné állomástól egy 20 perces meredek emelkedőkkel tűzdelt túrával érhető el. Ez a kilátó magasabban (a Nagy-Hárs-hegyen található), ideális osztályképek készítésére. A Kis-Hárs-hegyen található Makovecz Imre kilátó messzebb található az állomástól, de sokkal kevésbé megerőltető az oda vezető út, így időben ugyanannyi ideig tart a séta. Ez a kilátó kis méretéből adódódóan nem alkalmas körülbelül ötnél több ember egyidejű befogadására.

Kettő az egyben

Időtartam: Körülbelül 3 óra (Nagyréti játékokkal); 4-5 óra (Anna-réti játszótér/játékok esetén)

Ajánlott: Kicsiknek (megszakítás nélküli utazás esetén), egyébként bármilyen korosztálynak

A fogaskerekűvel felmegyünk a Széchenyi-hegyre, ahol átszállunk a Gyermekvasút egyik vonatára. Rövid utazással elérkezünk Virágvölgy állomásra, ahonnan egy rövid séta után az Anna-rétre érünk. Itt található egy játszótér és egy nagy füves terület, ami ideális több játékhoz is. (A játékokról a csomagok után olvashat.) Rövid pihenést követően egy 30 perces könnyed séta után elérkezünk az Erzsébet kilátóhoz, ami a János-hegy csúcsán, 527 méter magasan található. A kilátó megmászása után egy 20 perces lejtőn való sétával Jánoshegy állomásra megyünk. Onnan vonattal a Gyermekvasút egyik vonatával utazunk Hűvösvölgybe. Az utazás során többször a budapesti panoráma tárul a szemünk elé, és áthaladunk a Gyermekvasút híres, 198 méter hosszú alagútján is. Zárásként a Gyermekvasút történetét bemutató kiállítást fedezzük fel játékos formában.

Lehetőség van az útmegszakítás nélküli vonatozásra is. Ekkor leszállás nélkül Széchenyihegytől, egészen Hűvösvölgyig tart az utazás. A Gyermekvasutas Múzeum megtekintése után egy 15 perces könnyed sétával a Nagyréten játsszuk le a kiválasztott játékokat. (A Nagyréten játszótér nincs, az csak az Anna-réten, vagy Széchenyihegy állomás mellett található.)

Vadaspark

Időtartam: Körülbelül 4-6 óra

Ajánlott: Nagyoknak (a hosszú séta, és esetleg kalandpark miatt)

A Vadaspark nevű kiránduláscsomag a Libegő alsó, zugligeti végállomásától indul. Az országban egyedülálló Libegővel felutazunk a felső végállomásához, ami a János-hegy. Innen 5 perc sétával már a János-hegy csúcsán találjuk magunkat. Az itt található Erzsébet-kilátóból csodás kilátás nyílik mind a Budai-hegységre, mind Budapestre. A kilátóban töltött idő után egy nem megerőltető, de hosszúnak mondható, főleg lefelé vezető 50 perces sétával eljutunk a Budakeszi Vadasparkba. A szabadtéri kiállítást a gyerekek csapatokban, különböző kérdések és játékos feladatok segítségével fedezhetik fel. A Vadaspark megtekintése után Szépjuhászné állomáson felszállunk a Gyermekvasút egyik Hűvösvölgybe tartó vonatára. Az utazás során többször a budapesti panoráma tárul a szemünk elé, és áthaladunk a Gyermekvasút híres, 198 méter hosszú alagútján is. A vasút végállomására érve a Gyermekvasút történetét bemutató kiállítást fedezzük fel játékos formában. A múzeum megtekintése után egy 15 perces könnyed sétával a Nagyréten játsszuk le a kiválasztott játékokat. (A Nagyréten játszótér nincs, az csak az Anna-réten, vagy Széchenyihegy állomás mellett található.)

A Nagyréti játékok helyett a megfelelő díj megfizetése ellenében lehetőség van a Vadaspark Kalandparkjának kipróbálására is. A Kalandparkról részletesen itt olvashat: http://www.vadaspark-budakeszi.hu/kalandpark

Figyelem!
A kirándulások becsült időtartamai nagyon hozzávetőlegesek. Függ a vonatok közlekedésétől, a pontos programtól, a túrák teljesítésének idejétől stb.

Választható játékok (Anna-réten és a Nagyréten egyaránt):

A választható játékok játékideje alapesetben 1 óra hosszúságú lehet. Alább csak a hosszabb játékok kerülnek feltüntetésre. Kisebbek számára ajánlott több játékból álló játékblokkot kérni. Ilyenkor szükséges információ: mennyire legyen szaladgálós, fárasztó, ülős stb).

Méta – 1 óra
Baseballhoz hasonló régi magyar játék

Szerezd meg a zászlót – 1 óra
Számháború azzal a küldetéssel megspékelve, hogy meg kell szerezni az ellenfél zászlaját az őrzött bázisról.

Hivatal – 30 perc
Körben ülve kell játszani, a cél az elnöki pozícióban maradás.

Börtön – 30 perc
Az ellenfél zászlaját kell megszerezni, anélkül, hogy börtönbe vetnének miatta.

Bolond amőba – 30 perc
A híres Tic-Tac-Toe játék szabadtéri, futkározós változata gyorsasági alapokra helyezve.

Veszélyben a falu – 30 perc
Körben ülve kell játszani. A faluban jelentősen megnőtt a gyilkosságok száma. A falu népe nem nyugszik, amíg elő nem kerítik a gyilkost.

 

  1. január 1-jétől érvényes árak:
Lebegés 2 900 Ft
Retúrjegy 2 700 Ft
Kerekerdő 2 500 Ft
Bábel tornya 3 100 Ft
Kettő az egyben

(Anna-réti játszótér/játékok esetén)

3 400 Ft
Kettő az egyben

(Nagyréti játékokkal)

2 300 Ft
Vadaspark (Kalandparkkal) 6 500 Ft
Vadaspark (Nagyréti játékokkal) 5 000 Ft

 

Negyedik osztályig legfeljebb három kísérő tanár díjmentes részvételre jogosult. Ötödik osztálytól legfeljebb két kísérő tanár veheti igénybe ezt a kedvezményt.

Jelentkezés miatt vagy egyedi ajánlatért keressen bizalommal a duliakos@gmail.com vagy a +36 70 402 5443 elérhetőségen! Bármikor szívesen állok rendelkezésére.

 

Jelentkezés menete

Kérem, írjon egy emailt a duliakos@gmail.com email címre, amelyben leírja a következőket:

– A nevét, telefonszámát és email címét.

– Azt, hogy melyik napon, milyen idősávban, melyik csomagot szeretnék igénybe venni.

– A gyermekek és kísérő tanárok létszámát, valamint az osztály évfolyamát.

– A számlázáshoz szükséges adatokat: Intézmény neve, címe, adószáma.

– A kirándulással kapcsolatos eseti különleges kéréseket.

 

Felhívom szíves figyelmét, hogy sajátos nevelési igényű, magatartászavaros, értelmi fogyatékos, mozgászavaros, illetve más szempontból különleges figyelmet igénylő gyerekek számára nem ajánlott a program.

 

Megközelítési lehetőségek

Hűvösvölgy, Gyermekvasút:

56, 56A, 59B, 61 villamos a Széll Kálmán tér M felől

29 autóbusz a Szentlélek tér H felől

57, 157, 157A, 257, 63, 64, 64A, 164, 264 autóbusz Máriaremete, Pesthidegkút és Solymár felől

P+R parkoló

 

Normafa (21A busz végállomása):

21, 21A autóbusz a Széll Kálmán tér M, Déli pályaudvar M felől

P+R parkoló

 

Széchenyihegy, Gyermekvasút:

60 villamos (Fogaskerekű) a Városmajor felől

 

Zugliget:

291 autóbusz a Nyugati pályaudvar M felől (Zugliget, Libegő)

155 autóbusz a Széll Kálmán tér M felől (Zugligeti út)

 

Tervezze meg kirándulását a térképen!

https://drive.google.com/file/d/1C6j2kX9t6JSay3EGQlnjvHALtdixK99l/view

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.